0
El sem hiszem!
Posted by Gré
on
6:31
in
Ho*LLy
A mai napon nagyobb volt a feszültség a Tokiói Fujimi gimnáziumban. Minden egyes diák izgatottan várta, hogy vajon melyikük mehet 1 egész hónapra Spanyol országba ösztöndíjas diákként. Az angol tanár nő egyre csak húzta az időt, amit a gyerekek nyavalygással, és ásítással nyugtáztak, míg végül a tanár nő megtörve bólintott egyet.
-Jól van gyerekek! Látom már nagyon nem bírtok magatokkal! Hát akkor nyugodt szívvel bejelenthetem, hogy az iskolából melyik tanuló mehet el Brazíliába!-mosolygott, de nem mondott ennél többet. Bár az osztály nem tudta melyik évfolyamról mehet el gyerek, mégis biztosak voltak benne, hogy rájuk esett a választás. Mindenki önbizalom teljesen vigyorgott a tanár nőre.
-Tanár nő kérem! Elmondaná végre ki is az a diák! Mert biztosan mindenki kíváncsi már! Igaz le kell lomboznom mindenkit, mivel én megyek el Brazíliába!-vigyorgott ördögien az osztály szív törője, Ebizo. Az egész osztály nevetésben tört ki, amitől a fiú kicsit kellemetlenül érezte magát.
-Nos, Ebizo! Megbizonyosodtam róla, hogy nem te vagy az a diák! Sőt nem is fiú az illető!-az osztály fele egy lemondó sóhajt hallatott, de a lányok csillogó szemekkel várták a kijelentést. A másodpercek óráknak tűntek, ahogy a tanár nő elhúzta beszédét.-Gratulálok Sora! Mehetsz Spanyol országba!-a tanár nő tapsolni kezdett, majd az osztály többi tagja is. A magas, fekete hajú lány csak bámulta az előtte lévő padot. Nem hitt a fülének. Még soha életében nem járt külföldön és most végre eljuthat oda. Mire Sora feleszmélt osztálytársnői már körülötte álltak és gratuláltak neki. Mire végre elszabadult a "rajongó táborától"- mivel a lányok már rajongással kérlelték, hogy fényképezzen helyes fiúkat - egyenesen a szekrénye felé sietett. Japánban most gyönyörű idő volt. Sütött a nap, csiripeltek a madarak, tisztára, mint egy regény elején, ahol a helyszínen csodás a környezet. Sora kinyitotta szekrényét szépen rendben berakta a tankönyveit, kivette a lenge pulóverét, és a táskáját, és a szak körére indult. Miközben a színház terem felé vette az irányt beleütközött a suli pom-pom csapatának kapitányába, Kitába. Kita gyűlölte Sorát, amiért jó tanuló, bár mindig tartotta a látszatot, csak azért, hogy a lány megírja a háziját.
-Szia Sora! Mi újság? Figyelj holnapra írnom kéne egy házi dolgozatot törire, de mind tudjuk milyen elfoglalt vagyok...-kezdett bele irritáló orrhangján a lány, miközben kis hasonmásai helyeslően bólogattak.-...tehát írd meg nekem, és elfelejtem, hogy nekem jöttél!-dobta hátra festett szőke haját, és kuncogni kezdett. Sora csak állt ott és nézett, de nem szólt semmit, hanem elindult tovább.
-Ha van időd köröm lakkozni, akkor tanulni is! Írd meg magadnak!-kiáltotta vissza a válla fölött. A három platina csak hitetlenkedve nézett utána, és már azon voltak, hogy utána mennek, amikor a dráma tanár mosolyogva betessékelte Sorát a terembe.
A szak kör után Sora - sikeresen elkerülve a szurkoló lányokat - egyenesen hazaindult.
-Megjöttem!-sóhajtott a lány, majd felrohant a szobájába, hogy elkezdjen pakolni. Édesanyja jött fel a szobájába érdeklődni.
-Hová pakolsz? Csak nem elutazol?-csillant fel a szeme.-Spanyol országba?!
-De igen! El sem hiszem, hogy Én megyek!-lelkesedett Sora is és anyja nyakába ugrott. Anya és lánya együtt kezdtek el pakolni. Mrs. Kawazu írt egy listát, hogy mit kell vinnie Brazíliába:
-Hidd el kicsim még megköszönöd ezt nekem!-mosolygott büszkén az anyja. Nem is vitatkozott ezzel a lány, tudta, hogy anyjának igaza van. Brazíliában lehet, hogy szüksége lesz sminkre. 2 óra alatt mindent összeszedtek, és be is pakolták.-Jaj kicsim még valami!-sietett ki az anyja a szobából, majd ugyanilyen gyorsasággal jött vissza, egy ajándék dobozzal.-Ez itt a tied!-nyújtotta oda lányának a dobozt.
-Ez meg mi?-nézett az anyjára, majd elkezdte feltépni a papír csomagolást ajándékáról. Mikor végzett a tépkedéssel, szeme felcsillant a meglepettségtől.-Na de! Miért?
-Ha elmész tudjunk levelezni! Nagyon sok pénz a telefon manapság.-forgatta a szemét.
-De honnan?-nyitotta ki a dobozt, majd kivette belőle a vadonatúj laptopot.
-Az iskola igazgatója hívott fel reggel. És úgy gondoltuk, hogy örülnél neki, na meg így könnyebben tudsz beszámolót adni!-mosolygott. Sora nem is tétlenkedett, azonnal anyja karjaiba vetett magát.
-Köszönöm!-kiáltotta. Aznap este a lány korán lefeküdt aludni, hogy reggel fel tudjon kelni, hiszen, holnap nem az iskolába megy, hanem a repülőtérre egyenesen Brazíliába.
-Jól van gyerekek! Látom már nagyon nem bírtok magatokkal! Hát akkor nyugodt szívvel bejelenthetem, hogy az iskolából melyik tanuló mehet el Brazíliába!-mosolygott, de nem mondott ennél többet. Bár az osztály nem tudta melyik évfolyamról mehet el gyerek, mégis biztosak voltak benne, hogy rájuk esett a választás. Mindenki önbizalom teljesen vigyorgott a tanár nőre.
-Tanár nő kérem! Elmondaná végre ki is az a diák! Mert biztosan mindenki kíváncsi már! Igaz le kell lomboznom mindenkit, mivel én megyek el Brazíliába!-vigyorgott ördögien az osztály szív törője, Ebizo. Az egész osztály nevetésben tört ki, amitől a fiú kicsit kellemetlenül érezte magát.
-Nos, Ebizo! Megbizonyosodtam róla, hogy nem te vagy az a diák! Sőt nem is fiú az illető!-az osztály fele egy lemondó sóhajt hallatott, de a lányok csillogó szemekkel várták a kijelentést. A másodpercek óráknak tűntek, ahogy a tanár nő elhúzta beszédét.-Gratulálok Sora! Mehetsz Spanyol országba!-a tanár nő tapsolni kezdett, majd az osztály többi tagja is. A magas, fekete hajú lány csak bámulta az előtte lévő padot. Nem hitt a fülének. Még soha életében nem járt külföldön és most végre eljuthat oda. Mire Sora feleszmélt osztálytársnői már körülötte álltak és gratuláltak neki. Mire végre elszabadult a "rajongó táborától"- mivel a lányok már rajongással kérlelték, hogy fényképezzen helyes fiúkat - egyenesen a szekrénye felé sietett. Japánban most gyönyörű idő volt. Sütött a nap, csiripeltek a madarak, tisztára, mint egy regény elején, ahol a helyszínen csodás a környezet. Sora kinyitotta szekrényét szépen rendben berakta a tankönyveit, kivette a lenge pulóverét, és a táskáját, és a szak körére indult. Miközben a színház terem felé vette az irányt beleütközött a suli pom-pom csapatának kapitányába, Kitába. Kita gyűlölte Sorát, amiért jó tanuló, bár mindig tartotta a látszatot, csak azért, hogy a lány megírja a háziját.
-Szia Sora! Mi újság? Figyelj holnapra írnom kéne egy házi dolgozatot törire, de mind tudjuk milyen elfoglalt vagyok...-kezdett bele irritáló orrhangján a lány, miközben kis hasonmásai helyeslően bólogattak.-...tehát írd meg nekem, és elfelejtem, hogy nekem jöttél!-dobta hátra festett szőke haját, és kuncogni kezdett. Sora csak állt ott és nézett, de nem szólt semmit, hanem elindult tovább.
-Ha van időd köröm lakkozni, akkor tanulni is! Írd meg magadnak!-kiáltotta vissza a válla fölött. A három platina csak hitetlenkedve nézett utána, és már azon voltak, hogy utána mennek, amikor a dráma tanár mosolyogva betessékelte Sorát a terembe.
A szak kör után Sora - sikeresen elkerülve a szurkoló lányokat - egyenesen hazaindult.
-Megjöttem!-sóhajtott a lány, majd felrohant a szobájába, hogy elkezdjen pakolni. Édesanyja jött fel a szobájába érdeklődni.
-Hová pakolsz? Csak nem elutazol?-csillant fel a szeme.-Spanyol országba?!
-De igen! El sem hiszem, hogy Én megyek!-lelkesedett Sora is és anyja nyakába ugrott. Anya és lánya együtt kezdtek el pakolni. Mrs. Kawazu írt egy listát, hogy mit kell vinnie Brazíliába:
- 1 hónapra elegendő fehérnemű
- meleg ruha (2 melegítő, 4 pulcsi, 2 hosszú nadrág/farmer)
- pólók (ujjatlan, röviujjú)
- rövidnadrág, szoknya
- fürdőruha (3 db)
- zokni (kb. 12 db)
- tisztálkodó szerek (tus fürdő, fésű, fogkefe...stb.)
- egészségügyi dolgok
- törülköző (4 db)
- útlevél, személyi-, diák igazolvány
- pénz
- fényképező gép
- cipők (sport cipő, papucs, szandál)
- smink szett
-Hidd el kicsim még megköszönöd ezt nekem!-mosolygott büszkén az anyja. Nem is vitatkozott ezzel a lány, tudta, hogy anyjának igaza van. Brazíliában lehet, hogy szüksége lesz sminkre. 2 óra alatt mindent összeszedtek, és be is pakolták.-Jaj kicsim még valami!-sietett ki az anyja a szobából, majd ugyanilyen gyorsasággal jött vissza, egy ajándék dobozzal.-Ez itt a tied!-nyújtotta oda lányának a dobozt.
-Ez meg mi?-nézett az anyjára, majd elkezdte feltépni a papír csomagolást ajándékáról. Mikor végzett a tépkedéssel, szeme felcsillant a meglepettségtől.-Na de! Miért?
-Ha elmész tudjunk levelezni! Nagyon sok pénz a telefon manapság.-forgatta a szemét.
-De honnan?-nyitotta ki a dobozt, majd kivette belőle a vadonatúj laptopot.
-Az iskola igazgatója hívott fel reggel. És úgy gondoltuk, hogy örülnél neki, na meg így könnyebben tudsz beszámolót adni!-mosolygott. Sora nem is tétlenkedett, azonnal anyja karjaiba vetett magát.
-Köszönöm!-kiáltotta. Aznap este a lány korán lefeküdt aludni, hogy reggel fel tudjon kelni, hiszen, holnap nem az iskolába megy, hanem a repülőtérre egyenesen Brazíliába.